Készüljünk a húsvéti grillezésre!

Készüljünk a húsvéti grillezésre!

Közeledik a húsvét, a tavasz legnagyobb ünnepe. Az elmúlt két évben ilyenkor tombolt a koronavírus-járvány, sokaknál elmaradtak a családi rendezvények. Idén már jobb a helyzet (mármint a pandémia területén), így nagyobb összejövetelekre készülünk. A sonka, torma, tojás nem maradhat ilyenkor le az asztalokról – de ha valamilyen különlegességet szeretnénk, akkor vegyük elő a grillsütőnket is. Hangolódjunk együtt a húsvéti grillezésre, garantált lesz a siker!

húsvéti grillezésre

Újra együtt!

A koronavírus ugyan még nem tűnt el, de az elmúlt hetekben folyamatosan csökkent a fertőzöttek száma, kevesebb embert kezelnek a kórházakban is.

Az „otthon maradós” húsvét helyett idén már jöhet a közös ünneplés.

Elsőként fontos tisztázni, hogy kiket hívunk meg, és melyik napon, hány emberre számítunk. Aztán ennek megfelelően bonyolítsuk le a bevásárlást és a szükséges előkészületeket.

Tavaszi finomságok

Újhagyma, retek, sonka, kalács, tojás, bor – persze a felsorolást még sokáig folytathatnánk. Hagyományosan ezek mindig kerülnek az ünnepi asztalra. Persze nem mindegy, hogy mit hogyan készítünk el! Például a kalács esetében fontos a tuti recept, vagy a megbízható pékség elérhetősége. De mi most inkább foglalkozzunk a sonkával…

Sonka felsőfokon

Szóval a sonkát is számtalan módon el- és elő lehet készíteni.

Ha az idei húsvéton villantani szeretnétek, akkor ajánlunk egy különleges mézes füstölt sonkát, ami után garantáltan mindenki megnyalja a tíz ujját.

Vegyünk jó két kiló sonkát, ezt a sütés előtti este fűszerezzük. Hogy mivel? Fekete és cayenne borssal, mustárral, sóval, cukorral és paprikával. A sonkát tekerjük fóliába és tegyük be éjszakára a hűtőbe. Másnap sütés előtt legalább egy órával vegyük ki onnan és pihentessük fólia nélkül szobahőmérsékleten.

Húsvéti grillezés

A grillsütőnket fűtsük fel 100 fokosra, majd süssük (füstöljük) hat órán keresztül a húst. Közben készítsünk egy mázat: 2 deci csirke alaplevet öntsünk egy edénybe ugyanennyi ananászlével, 30 milliliter olajjal, kis mustárral és szegfűszeggel – melegítsük össze, majd ezzel kenegessük óránként a sonkát. Ha az utolsó órához érünk, akkor rakjunk 1 deci mézet a maradék lébe, és ezzel többször is kenjük át a sonkát – szép fényes lesz tőle, valamint isteni az íze.

Füstölő kemence

Ahogy már korábban is írtunk arról blogunkban: minden étel akkor lesz igazán ízletes, ha a megfelelő körülmények között készül.

Szóval a füstölt sonka készítéshez a faszenes grill, vagy füstölődoboz ajánlott.

De ha „nagyban” gondolkodunk, akkor nem árthat egy füstölő kemence beszerzése sem. A Weber terméke például szuper választás. Néhány fontos adat róla: a fedélbe integrált hőmérőt helyeztek el, a fogantyú hővédelemmel lett kialakítva, nagy teherbírásúak a sütőrácsok. Ezzel a többfunkciós füstölő kemencével a sonka mellett húst, halat és kolbászt is füstölhetünk a szabadban. Éljük át együtt a húsvéti grillezés élményét!